A lábápolás előtérbe kerül a tavasz beköszöntével. A ruhás és cipős szekrényben lecseréljük a ruhákat a könnyebb, tavaszi darabokra és hamar rájövünk, hogy az eddig leginkább csizmába zárt lábainkkal ideje kezdeni valamit, ha nyitott szandált szeretnénk hamarosan hordani. Ha télen is rendszeresen törődtünk lábainkkal, akkor a tavaszi lábápolás nem fog nagy kihívást elénk állítani, de azért érdemes mindenkinek egy felkészítő kúrát csinálnia. Az ápolt lábak nemcsak a hölgyek kiváltsága. A férfiak számára is ugyanúgy ajánljuk ennek a tavaszi felkészitő lábápolásnak az elvégzését, hiszen számukra is jóleső érzést fog okozni. Nézzük mivel kell megbírkóznunk. 🙂

Télen a zárt lábbelik megvastagítják lábunkon a szaruréteget. A szűkebb cipők kevésbé szellőznek és folyamatos nyomást gyakorolnak a lábra, ahol emiatt a bőr megvastagodik. A szellőzés hiánya miatt gombás elváltozást is tapasztalhatunk. Vegyük szemügyre lábkörmeinket is és a komolyabb elváltozásokat. Benőtt körömmel, talpi tyúkszemmel keresd fel mindenképpen pedikűrös kollégánkat, de apróbb elváltozásokat otthon is kezelhetsz.

Lábfürdő – az otthoni lábápolás előkészítése


Első lépésben készítsünk egy kényeztető lábfürdőt és készítsünk ki hozzá minden eszközt, amit a lábápoláshoz fogunk használni, hogy ne vizes lábbal kelljen elmennünk értük. 

A lábfürdőhöz válassz egy megfelelő méretű tálat vagy lavórt, amiben kényelmesen elfér a lábad. Töltss meg 37 C° hőmérsékletű vízzel. A vízbe tegyél lábfürdő sót is, ha régóta nem ápoltad lábad vagy kimondottan nagy terhelésnek volt kitéve az elmúlt időszakban. Rendszeres ápoláshoz használhatunk kényeztető gyógynövényes lábfürdőt és illóolajokat is.  Készítsünk elő két puha törölközőt, a lábápoláshoz szükségünk lesz még az alábbiakra:

  • lábfürdő, fürdősó
  • bőrradírozó krém
  • habkő vagy sarokreszelő
  • körömolló, körömcsípő, körömreszelő
  • narancsfa pálca, vagy körömkaparó
  • lábápoló, tápláló krém és gomba elleni lábkrém

Nagyon fontos, hogy ezek az eszközök tökéletesen tiszták legyenek és épp állapotban használd kizárólag őket. Ezt azért emeljük ki, mert egy korábbi használatból hámsejtek maradhatnak rajtuk vagy a fém sarokreszelő a használat során a víztől rozsdássá is válhat egy idő után. Fémreszelők használatát nem is javasoljuk. Az eszközökön maradt hámsejtek melegágyat képezhetnek a gombáknak, ezért fontos az alapos tisztításuk, fertőtlenítés és szárítás is!

labapolo eszkozok

Bőrkeményedés eltávolítása

Természetesen a lábunk aktuális állapotához mérten lesz szükségünk a különböző eszközökre. A lábfürdőbe szórt só fertőtleníti a lábunkat és revitalizálja is. Ha nagy szavakat szeretnénk használni, azt mondhatnánk, hogy egyszerűen kihúzza a fáradtságot a lábunkból. 🙂 Kb. 5 percig áztassuk majd töröljük meg az egyik lábfejünket, amin a kezelés fogjuk kezdeni. Vegyük szemügyre a talpon képződött bőrkeményedéseket és dolgozzuk át sarokreszelővel vagy habkővel. A reszelést egyenletesen végezd a bőrfelületen és ügyelj rá, hogy ne reszeld túl sehol. Különösen figyelj oda, ha valahol repedezett a bőr, ott végezd nagyon gyengéden a reszelést vagy inkább bízd pedikűrös szakemberre ilyen esetben a lábad. A talpi részen foltokban jelentkező hámló szaruréteg szintén gombás fertőzésre utalhat, ezt kevesen tudják, ezért érdemes erre külön figyelned. Ha ilyet tapasztalsz, akkor a lábápolás végén a krémezésnél ezeken a területeken alkalmazz lábgomba elleni krémet. 

A bőrkeményedés eltávolítása után vedd elő a bőrradírozó / hámlasztó krémet és nedvesítsd be a lábfejet, majd a radírral alaposan masszírozd át a lábad. A radír típusának megfelelően hagyd hatni a megjelölt időtartamban a lábadon. Amíg hat a radír be is tekerheted törölközöbe és foglalkozhatsz a másik lábfejeddel. A hatóidő letelte után masszírozó mozdulatokkal öblítsd le a lábad és ismét töröld finoman szárazra.

borkemenyedes eltavolitasa

Lábkörmök formázása

A körmök állapota szerint a formázáshoz használhatsz körömollót vagy körömcsípőt is, azonban bármelyiket használod légy nagyon körültekintő. Fontos, hogy a körmünk sarkait ne vágjuk ki, főként ne mélyen. A körömsarkok rendszeres és mély kivágása vezet rendszerint a fájdalmas benőtt köröm kialakulásához, ami nem is szép látvány. A körömsarkokat kezeld körömreszelővel. A körömágy bőrét told vissza  óvatosan narancsfa pálcával és a kaparóval távolítsd el finoman a felvált bőrdarabokat. Ha teljesen megszáradt közben a lábfejed, akkor ehhez a művelethez újra nedvesítsd be egy picit.

Lábkrémek használata

Az ápoló tápláló krémek napi használata éppoly fontos, mint az arckrémek használata. A kiszáradt bőr hamarabb megvastagodik. Az otthoni lábápoló szenánsz végén alaposan krémezd, masszírozd át a lábaid és polcolold fel, amíg tökéletesen beszívja a tápláló krémet a bőröd. A körömlakkozással várj pár órát, hogy a felpuhult lábköröm is teljesen megszáradjon. Ha első tavaszi nagy lábápoláson vagy túl, akkor egy éjszakára hagyd szabadon lábfejed a lakkozás előtt. 

A rendszeresen végzett lábápoláshoz nem szükséges minden alkalommal reszelőt, habkövet használnod, elegendő lehet a heti egy bőrradír alkalmazása is. Rendszeresen keresd fel pedikűrösünket is, hogy ellenőrizze lábad állapotát és a komolyabb mértékű bőrkeményedést, elváltozásokat mint tyúkszem tökéletesen eltávolítsa.

A szandálos időszakban a hölgyek körében igen népszerű a lábkörmök tartós díszítésére is a géllak. Ha ilyet szeretné,  előtte időzíts pedikűrösünknél egy ápoló gyógypedikűr kezelést is és egy külön alkalom keretében egy ápoló kezelést géllak felhelyezéssel vagy körömpótlással kombinálva. 

Az ápolt lábfej a hölgyek esetében nagyon vonzó, de a mindennapi higiénia elhagyhatatlan eleme is. 🙂

Gyógypedikűr szolgáltatásainkról és árakról bővebben olvashatsz pedikűr oldalunkon. 

 
ÁLTALÁNOS NYITVATARTÁS
 
Hétfőtől - péntekig: 07:00 - 21:00 óra között
Szombaton: 08:00 - 14:00 óra között

Címünk: 1173 Budapest, Ferihegyi út 81.

Kedves Vendégeink!

Szépségszalonunk március 15-én, 16-án és március 29-től április 1-ig zárva tart.

Megértéseteket köszönjük!

IDŐPONTFOGLALÁS:

Masszázs, InfraTrainer, Szolárium:
+36 20 251 7630

Tóth Anikó kozmetikus:
+36 30 919 8532

Schummer Alexandra műkörömépítő:
+36 70 397 7479

Debreczeniné Klinkó Réka műkörömépítő:
+36 20 420 4566

Sikari Emese női, férfi és gyermek fodrász:
+36 30 401 8247

Blahák Alexandra szempilla stylist:
+36 30 859 0660

Strommer Nikolett pedikűrös:
+36 70 703 6386